Csíkosnadrág

Csíkosnadrág néven lett hírhedt Krisztián, már első osztályos korában. Bizonyára onnan a neve, hogy legtöbbször ebben a kirívóan csíkos ruhadarabban járt iskolába. A hírhedt jelzőt meg.... hát a rakoncátlan, túlmozgásos, és sokszor a szemtelenség határát súroló, sőt átlépő viselkedéséért, nagy szájáért kapta. Legalábbis a nevelői szobában így jellemezte, - mit jellemezte - naponta szidalmazta az elsős tanító néni. Sehogyan sem jöttek ki egymással, így kínlódták át a második évet is. Ha Csíkosnadrág szóba jött a nevelők között, csak szánakoztak kolléganőjükön, s titokban örültek, hogy nem az ő osztályukat rongálja.

Ámde Csíkosnadrág harmadikos lett! A többi nevelő boldogan fellélegzett, mikor kiderült, hogy én leszek az, aki megkapja ezt a gyereket. Bár az osztály összetétele sem túl biztató, na de Csíkosnadrággal!

Hát bizony év elején, úgy három hónapig ugyancsak megvívtuk egymással a csatát! De Csíkosnadrágból lassan-lassan Krisztián lett. Észrevette ugyanis, hogy engem ő komolyan érdekel. Hogy odafigyelek rá, és nem csak szidom, de ha lehet dicséretet is kap. Ő ennek hogy tudott örülni!? Ilyenkor csak úgy csillogott a szeme! Ha panaszt hallottam rá, mindig időt szántam a tények kiderítésére, s többször rájöttem, az már mindenkinek természetes, hogy Krisztián a hibás. Akkor is, ha nem! Ezt mindig kitárgyaltuk az osztállyal, és a gyerek nagyon hálás volt az igazságért.

Negyedik osztályra már egészen jól kezelhető, hozzám bizalommal forduló lett.

Év végére meg -bizton állíthatom- nagyon megszerettük egymást. Bár alig bírt átevickélni ötödikbe, nagyon megígérte nekem, hogy igyekezni fog, és nem hallok majd róla rosszat.

De nem így lett. Igaz, a csíkos nevet nem cipelte már magával, de egyre többet lehetett hallani viselt dolgairól. A tanulás nem ment, tanáraival szemben sündisznó - tüskéket növesztett, szemtelen volt. Ha találkoztam vele, s kérdőn néztem rá, csak lesütötte a szemét, s azt mondta:

- Majd megpróbálok jó lenni.

Ha alsós nevelőt küldtek helyettesíteni Krisztián osztályába, hát akkor sem bírt magával. Már tudták, csak azt kell mondani:

-Krisztián! Megmondom az Ica néninek, hogy viselkedsz!

Nem volt tovább gond vele.

A gyerkőc bizony megbukott ötödikben, megbukott hatodikban.

Már újra hírhedt lett, s egyre nagyobbakra nőttek a sündisznó-tüskéi. Sok rosszat hallok róla...... nagyszájú, verekedős, erőszakos kamasszá vált.

A minap is átjött az alsós gyerekek épületébe, valamelyik kisebbel volt halaszthatatlan elszámolni valója. Már éppen a nyomaték kedvéért ütlegelni kezdte a (nem éppen ártatlan) negyedikest, amikor az ügyeletes nevelő közbelépett.

Ennek az lett az eredménye, hogy Krisztián az összes indulatával a tanító néni ellen fordult. Minősíthetetlen hangon szabályosan „leugatta”.

Így hallottam a nevelői szobában. Nagyon szomorú lettem.

Mit ad Isten, hazafelé a bolt előtt, ott áll a gyerek. Csak odamegyek hozzá!

- Csókolom Ica néni - mondja csendesen.

- Krisztián fiam, mit hallottam ma rólad! Nagyon szomorú vagyok.

- Hát....elszállt az agyam- mondja lehorgasztott fejjel.

- Nagyon megbántottad Márti nénit.

- Tudom, és már bánom is.

Ekkor látom ám, hogy Márti néni is a boltban van. A fiú is észreveszi, sietve elköszön... Figyelem, miért. Tíblábol egy darabig... aztán odasomfordál kolléganőmhöz.

Na és mit hallok!

- Tanár néni, szeretnék bocsánatot kérni! Nagyon csúnyán viselkedtem délelőtt. Máskor nem teszem!

Akkor mi cinkosan összemosolyogtunk a kiengesztelődött tanító nénivel.

*******

Olvasás órán

Harmadikos tanulóimmal Móra Ferenc A századik könyv c. írását vettük a minap. Két évenként rácsodálkozom erre a gyönyörű novellára. Simogatja lelkemet a sok szépség, ami benne található. Megkérdeztem tanulóimat, kitalálják-e, nekem melyik mondatok tetszenek legjobban. Íme, kitalálták:

....Jóravaló méhecske a gyimgyomban is megtalálja a mézet.

....Verseskönyv volt ez, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalvirág, csengőbongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint fecske a víz fölött.

.....Nem fecske módra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.

.....”Okos könyv”....Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az elsõ lapjára volt ráírva édesapám szép, öreges betűivel ez az egy sor:

„Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani!”
 
Az óra alkalmat nyújtott arra, hogy megkérdezzem, kinek mennyi könyve van otthon, mekkora a saját kis könyvtára.

A tagozatos „a” osztályban minden tanuló igen szép számú könyvvel bír. Kérdés persze, ebből mennyit olvastak el.

A „c” osztály tizenkilenc tanulója közül hatan válaszolták, hogy egyetlen könyvük sincs. Szintén hatan, kik két-három könyv tulajdonosai. A többiek ennél valamivel többel....úgy tíz alatti mennyiséggel rendelkeznek.

Elgondolkodtató! Hol itt az esélyegyenlőség?

 
(2006.)